Saturday, 2021. March 06.

KarrierM Állásportál


A portál üzemeltetője – telefonon történt egyeztetést követően – a települési önkormányzatokat az OFA Nonprofit Kft. képviseletében kereste fel, hogy tájékoztatást nyújtson arról, hogy elindult a KarrierM állásportál, mely kormányzati és uniós támogatással került létrehozásra, és teljesen ingyenesen áll a munkáltatók, valamint a munkát keresők rendelkezésére.
A portál lehetőséget biztosít a munkát keresők számára az önálló álláskeresésre, ugyanakkor a munkáltatók számára széleskörű kommunikációs felületet kínál üres álláshelyeik publikálására. Az álláskeresőknek és a munkáltatóknak a portálon történő eligazodását szakmailag felkészült munkatársak támogatják.

KarrierM portál célja, hogy minél rugalmasabb állás- és munkaerő-keresést tegyen lehetővé, ezért az objektív adatok (iskolai végzettségek, korábbi munkahelyek stb.) mellett „puhább” információk, elvárások rögzítését is lehetővé teszik (szakmai és kulcskompetenciák) mind az álláskeresők, mind pedig a munkáltatók részére.

Reméljük, hasznos lesz ez azoknak, akik elhelyezkedés, munkahelyváltás előtt állnak és igénybe veszik a KarrierM portál szolgáltatásait. Csatoljuk a portál szórólapját, mely segítséget nyújt a portálon történő regisztrációhoz és eligazodáshoz.

0 comments on “KarrierM Állásportál

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Archívum

Kategóriák

Híreink nyomtatásban

Közösségi hálózatok

Watch Live News

Legutóbbi hozzászólások