Tuesday, 2021. January 26.

Virtuális emlékkönyv


Múltunk darabkáinak fennmaradása fotókon is múlik. Az albumokba rendezett vagy cipős dobozokban gyűjtött (családi) fotók az idő múlásával csak egyre értékesebbek lesznek – mert nagy részük olyan pillanatot örökít meg, amely már soha vissza nem tér… ennek szellemében rendezgetjük pályázatunk (egyre gyarapodó) virtuális emlékkönyvét.

A község egyik meghatározó szervezete a tűzoltó egyesület.
1930-ban alakultak meg, ez a község legrégebbi civil szerveződése.

Fő utca – Szent István utca sarok

“Borkimérés” hirdeti a cégér a ma is meglévő bolt ajtaján…
A bejárat ma már nem innen nyílik, de az ajtó ma is megvan.


I. Világháborús emlékmű

Ismereteink szerint a legrégebbi kép az (akkor még csak I. világháborús) emlékműről az eredeti turulmadárral, amelyet később ledöntöttek. A templom építése itt még el sem kezdődött!

az I. Világháborús emlékmű 1937-38-ban

Ugyanaz az emlékmű – évekkel később. Már állnak a Nagyboldogasszony templom falai, de a tető még nem került fel rá…


a Móra Ferenc Művelődési Ház előtt

A templom épülőfélben… egy ritka felvétel az (ismeretlen alkalomból) összesereglett tömegről, a Hétszínvirág Óvoda kerítésének sarkánál lévő egykori haranglábbal, amiről nem sok fotográfia maradt fenn


Országzászló avatás az I. Világháborús emlékműnél (Hegedűs G. fotója)

Az emlékmű – jellegénél fogva jelentős események helyszíne volt, magas rangú főméltóságok fordultak meg itt a jeles ünnepekkor!

körmenet a Nagyboldogasszony templomnál (az építése után nem sokkal)

Az évszám és a készítő ismeretlen, a bevakolatlan falakból ítélve egy korai felvételről van szó


Pusztamérgesi máglya a Nemzeti Összetartozás napján – GALÉRIA

Sokan összegyűltek az eseményen, hogy gyertyával, mécsesekkel emlékezzenek meg

Nyárzáró szalonnasütés, élménybeszámolókkal – GALÉRIA

A nyárnak ugyan vége, de az élmények még sokáig megmaradnak – sokat felidéztünk belőlük!

Albumaink folyamatosan (nem rendszeresen) bővülnek. Ebben segítségünkre van Digitális Jólét Program Pontunk is, amely kiszolgálója és támogatója a Kézai Simon Programnak, archiválja és segítséget nyújt a fotódokumentumok erre a célra rendszeresített tárhelyre történő feltöltésében. Keresse fel DJP mentorunkat a Móra Ferenc Művelődési Ház elérhetőségein, hogy féltve őrzött, nyilvánosság számára is megmutatni szánt fotói digitalizált módon is elérhetők legyenek!


A megújuló templom zárva, Betlehem a Művelődési Házban

A 2020-as esztendő nálunk is sok változást, a megszokottól eltérő ünnepi alkalmakat eredményezett. Betlehem került a Művelődési Házba.

A pusztamérgesi Nagyboldogasszony templom felújítása

Pályázatnak és közösségi összefogásnak köszönhetően megújulhat a templom tetőszerkezete. 2021. tavaszára készül el.

2 comments on “Virtuális emlékkönyv

Novák Boldizsárné

Szoktunk nézelődni az interneten. Szomszédom mesélt Pusztamérgesről. Ő ott nőtt fel. Nagyon jó kezdeményezés, hogy ilyet csináltak mint ez a fényképgyűjtemény! Jó egészséget kívánok

Reply
Kovács I

Üdvözlöm Önöket!
A régi képeket szeretem! Ahol éltem is valamikor, azokat még jobban
Van még több is? Kérem tegyék elérhetővé ha lehet
Sokat lehet nosztalgiázni így
Gyerekként Csorva volt az otthonom most Ottawában élek

Reply

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Archívum

Kategóriák

Híreink nyomtatásban

Közösségi hálózatok

Watch Live News

Legutóbbi hozzászólások